• A Zöld Kakas Líceumot olyan diákok számára hoztuk létre, akik más középiskolákban nem találták a helyüket, holott megvan bennük a lehetőség, hogy érettségit tegyenek vagy akár továbbtanuljanak.

  • Az Öt Elv Iskolaszövetkezet a Zöld Kakas Program egyik intézményeként 2012-ben alakult. Célja elsősorban a diákok karrierútjának segítése, személyes gondoskodás és egyéni inkubációs program biztosítása tagjainak.

  • A Mű-Hely Líceum Alapítvány az iskolarendszerből kiszoruló fiatalok, fiatal felnőttek számára kínál középiskolai végzettség megszerzésére esélyt saját fejlesztésű személyközpontú programja keretében.

  • A ZK Programhoz kapcsolódó tudásanyag.

  • Szakképzés-szervezés.

  • NapKovi pályázatunk lényege, hogy minden diák saját mércét állítson fel maga elé, és az azon mért eredményeit jutalmazzuk. Egy diák vállalhatja a körömrágásról való leszokást éppúgy, mint hogy publikál egy verset, vagy átússza a Balatont.

  • A kompetencia-térkép egy teszt, amelynek segítségével többet tudhatsz meg magadról. Megtudhatod, miben vagy igazán jó, és mi az, amiben még fejlődhetsz. Segít abban, hogy naprakészen tudj megfelelni az elvárásoknak.

További intézményeink

Archívum: 2016. április

Kérjük, támogassa Alapítványunkat adója 1%-ával!

2016. 04. 29.

Az iskolánkkal együttműködő NAPKOVI Alapítvány szívesen fogad minden olyan felajánlást, amely hozzásegíti ahhoz, hogy az általa vállalt feladatokat megvalósítsa. Kérjük, támogassa céljainkat személyi jövedelemadója
1%-ának felajánlásával.

A bevallás során megadandó adatok

  • Kedvezményezett neve: NAPKOVI Alapítvány
  • Adószám: 18131794-1-41

Tanítási szünet lesz

2016. 04. 26.

május 2-án hétfőn és 3-án kedden az érettségi zavartalansága érdekében.

HIRDETMÉNY

2016. 04. 16.

Az iskola munkatársainak többsége csatlakozik a szerdára, április 20-ára meghirdetett tanársztrájkhoz, ezért a tanítás elmarad – kivéve az informatika kisérettségit.

Iskolai közösségi szolgálat

2016. 04. 04.

Kedves Diákunk!

Mint tudod, az idén először feltétele az érettséginek az 50 óra közösségi szolgálat teljesítése. Erről a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről a következő módon rendelkezik:

4.§ 15. közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása.
6.§ (4) A középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása, kivéve
a) a felnőttoktatásban részt vevő tanulókat és
b) azon sajátos nevelési igényű tanulókat, akiket a szakértői bizottság javaslata alapján a közösségi szolgálat alól az igazgató határozatban mentesített.

Ez azt jelenti, hogy az írásbeli érettségit sem kezdheti meg az a diák, aki ezt nem teljesítette. A teljesítést megfelelő dokumentumok alapján az iskola igazolja és ez az év végi bizonyítvány záradékában is szerepel.
Iskolánkban a közösségi szolgálattal kapcsolatos ügyeket Sik Dorottya munkatársunk intézi. Amennyiben bővebb felvilágosítást szeretnél a kérdésről, javasoljuk, fordulj hozzá!