• A Zöld Kakas Líceumot olyan diákok számára hoztuk létre, akik más középiskolákban nem találták a helyüket, holott megvan bennük a lehetőség, hogy érettségit tegyenek vagy akár továbbtanuljanak.

  • Az Öt Elv Iskolaszövetkezet a Zöld Kakas Program egyik intézményeként 2012-ben alakult. Célja elsősorban a diákok karrierútjának segítése, személyes gondoskodás és egyéni inkubációs program biztosítása tagjainak.

  • A Mű-Hely Líceum Alapítvány az iskolarendszerből kiszoruló fiatalok, fiatal felnőttek számára kínál középiskolai végzettség megszerzésére esélyt saját fejlesztésű személyközpontú programja keretében.

  • A ZK Programhoz kapcsolódó tudásanyag.

  • Szakképzés-szervezés.

  • NapKovi pályázatunk lényege, hogy minden diák saját mércét állítson fel maga elé, és az azon mért eredményeit jutalmazzuk. Egy diák vállalhatja a körömrágásról való leszokást éppúgy, mint hogy publikál egy verset, vagy átússza a Balatont.

  • A kompetencia-térkép egy teszt, amelynek segítségével többet tudhatsz meg magadról. Megtudhatod, miben vagy igazán jó, és mi az, amiben még fejlődhetsz. Segít abban, hogy naprakészen tudj megfelelni az elvárásoknak.

További intézményeink

Konferencia a Kakasban

2018. 04. 10.

OKTATÁSI MENEKÜLTEK – ALTERNATÍV MEGOLDÁSOK 2018

műhelykonferencia

„Furcsán vagyok én          

összerakva”         

 

időpont                      2018.04.28.            10.00 – 16.30 óra

helyszín                     Budapest, IX. Hurok u. 11.  (Zöld Kakas Líceum SzG)

Szervezők                  AME Alternatív Tagozat

AME KiFi Tagozat

MH Líceum Alapítvány


PROGRAM
 ver. 1.0

10.00 – 10.30                     RÓLUNK VAN SZÓ    pódiumbeszélgetés

                                                              György Liza magántanulóval beszélget Kerényi Mari

10.30 – 11.20                     RELEVÁNS TUDÁS KORUNKBAN    előadás

                                                               Dr.Gyarmathy Éva

11.20 – 12.10                     OKTATÁSI MENEKÜLTEK – KIK ŐK?     kutatási beszámoló

                                                                Braun József

12.10 – 13.10                     ebédszünet

13.10 – 13.50                     MEGOLDÁS I. –   pl. Malom-Alom       bemutató

                                                                 Gintewrné Csorba Zsuzsanna

13.50 – 14.20                     MEGOLDÁS II. –  pl. Budapest School    bemutató

                                                             Halácsy Péter

14.20 – 15.00                     MEGOLDÁS III. –  pl. ALTERNATÍV ISKOLÁK    helyzetjelentés

                                                                 Dobos Orsolya

15.00 – 15.20                     szünet

15.20 – 16.30                     A NAP „HOZADÉKA”      moderált beszélgetés

                                                                Kerényi Mari

 

Részvételi szándékodat kérlek, jelezzed Valyonné Walter Juditnak walter.judit [at] t-online [dot] hu, +36 70 616 5916

A programon a részvétel térítésmentes, de a költségekhez való hozzájárulást készséggel fogadjuk.

 

KONCEPCIÓ  1.0

Érzékelhetően nő azon szülők és diákok száma, akik szó szerint „kimenekülnek” a közoktatás állami fenntartású intézményeiből. Sokkal többen is „menekülnének”, de nem látják, hogy hová.

A köznevelési tv. lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok saját kérésükre (kiskorúak esetében a gondviselő kérésére) magántanulókként teljesíthessék tankötelezettségüket. Ám ez esetben is formális közoktatási intézményben KELL bizonyítaniuk, hogy megfelelő szinten sajátították el az adott évfolyam tananyagát – osztályozó vizsgák keretében.

A „menekülni” vágyók jelentős része ezt használja ki.

A tanulás, a vizsgákra való felkészülés visszakerül(!?) a diák, illetve a gondviselők felelősségi körébe. Nem túlzás, ha ezt a következő képpel jellemezzük:

a menekülőkre rászakad egyfajta, korábban nem volt, ismeretlen szabadság.

Ez az újonnan megjelenő és megélhető SZABADSÁG – többek között – élesen rávilágít arra a kérdésre is, hogy vajon milyen minőségű, milyen tartalmú, milyen struktúrájú a ma releváns tudás. (ti. az biztosan NEM, amitől elmenekülnek!)

Erre a „menekülőknek” ma még nincsen kiforrott válaszaik.

S így azok a formák is kísérletinek mondhatóak, melyek keretében gyerekeik releváns tudáshoz jutását támogatni, menedzselni igyekeznek.

Mind a korunkban, itt és most relevanciával bíró tudás feltárása, megfogalmazása, mind annak érvényesülését organikus módon támogatni képes környezet kialakítása és működtetése kutatásokat, kísérleteket, diskurzusokat igényel.

 

A tervezett konferencia egyfajta diskurzusnak kíván teret biztosítani a fenti témakörben.