• A Zöld Kakas Líceumot olyan diákok számára hoztuk létre, akik más középiskolákban nem találták a helyüket, holott megvan bennük a lehetőség, hogy érettségit tegyenek vagy akár továbbtanuljanak.

  • Az Öt Elv Iskolaszövetkezet a Zöld Kakas Program egyik intézményeként 2012-ben alakult. Célja elsősorban a diákok karrierútjának segítése, személyes gondoskodás és egyéni inkubációs program biztosítása tagjainak.

  • A Mű-Hely Líceum Alapítvány az iskolarendszerből kiszoruló fiatalok, fiatal felnőttek számára kínál középiskolai végzettség megszerzésére esélyt saját fejlesztésű személyközpontú programja keretében.

  • A ZK Programhoz kapcsolódó tudásanyag.

  • Szakképzés-szervezés.

  • NapKovi pályázatunk lényege, hogy minden diák saját mércét állítson fel maga elé, és az azon mért eredményeit jutalmazzuk. Egy diák vállalhatja a körömrágásról való leszokást éppúgy, mint hogy publikál egy verset, vagy átússza a Balatont.

  • A kompetencia-térkép egy teszt, amelynek segítségével többet tudhatsz meg magadról. Megtudhatod, miben vagy igazán jó, és mi az, amiben még fejlődhetsz. Segít abban, hogy naprakészen tudj megfelelni az elvárásoknak.

További intézményeink

Konzultációs időpontok érettségizőknek

2018. 05. 30.

Érdemes kihasználni a lehetőségeket!
A táblázat az osztályok FB-csoportjaiban is megtalálható.

tantárgytanárkonzultációk időpontjaa kijavított dolgozatok megtekintése
minden emelt szintű érettségi dolgozatKerényi Mari június 5.

9-12-ig

Német nyelvAndics Évipéntek 12-13.30jún. 1. 12-13-30
Ember-társadalomismeret és etikaJakab Györgyjúnius 5. 14- 16június 5. 14- 16
Mozgóképkultúra és médiaismeretTóth Andrisszemélyes egyeztetésseljúnius 1.
PszichológiaTábor Ivánszemélyes egyeztetésseljúnius 1. 12-től
Vizuális kultúraTóth Alízszemélyes egyeztetéssel 
Hang- film- és színháztechnikai ismeretekHorváth Zsófi Soponyai Dóra

Kresalek Dávid

június 5. délelőtt házon kívülmájus 29.
MatematikaBelics Évacsütörtök 11-13-igmájus 31. és június 7. 9-12
 Fazekas Tímeacsütörtök 14-tőlmájus 31.
 Kolumbán Erzsikenincsmájus 17.

 

Magyar nyelv és irodalomDukaiRonicsütörtök 11-14 MAKI 14-16-ig Légiójúnius 7. 9-11
 Jámbor Juditmég alakul, személyes egyeztetésseljúnius 1.
 Mándli-Nagy Anicsütörtök 10-12május 31.
TörténelemKiss Tomszicsütörtök 12-tőlmájus 24.
 Racs Csaba29-én szerdán 10-14

8-án 9-11

június 4. 10-16-ig
 Rajczi Emilcsütörtök 12-14május 31. vagy 7. 12-14
FöldrajzRacs Csabaszemélyes egyeztetésseljúnius 4. 10-16-ig
Angol nyelvJung Zsuzsiszerda 9-11május 30.
 Buzássy Jucicsütörtök 10-12 
Spanyol nyelvZsebeházi Diaszemélyes egyeztetéssel 
Pedagógiai ismeretekSik Dorkaelőre egyeztetve kedd 15-tőlmájus 30.,

június 1.

InformatikaBelics Évacsütörtök 9-11május 31. és június 7.  9-12

 

Ahol az szerepel, hogy „személyes egyeztetéssel”, az azt jelenti, hogy egy-két diák az érintett a dologban, ezért személyesen keresse meg a kollégát és beszéljék meg, mikor jó mindkettőjüknek a konzultáció.