• A Zöld Kakas Líceumot olyan diákok számára hoztuk létre, akik más középiskolákban nem találták a helyüket, holott megvan bennük a lehetőség, hogy érettségit tegyenek vagy akár továbbtanuljanak.

  • Az Öt Elv Iskolaszövetkezet a Zöld Kakas Program egyik intézményeként 2012-ben alakult. Célja elsősorban a diákok karrierútjának segítése, személyes gondoskodás és egyéni inkubációs program biztosítása tagjainak.

  • A Mű-Hely Líceum Alapítvány az iskolarendszerből kiszoruló fiatalok, fiatal felnőttek számára kínál középiskolai végzettség megszerzésére esélyt saját fejlesztésű személyközpontú programja keretében.

  • A ZK Programhoz kapcsolódó tudásanyag.

  • Szakképzés-szervezés.

  • NapKovi pályázatunk lényege, hogy minden diák saját mércét állítson fel maga elé, és az azon mért eredményeit jutalmazzuk. Egy diák vállalhatja a körömrágásról való leszokást éppúgy, mint hogy publikál egy verset, vagy átússza a Balatont.

  • A kompetencia-térkép egy teszt, amelynek segítségével többet tudhatsz meg magadról. Megtudhatod, miben vagy igazán jó, és mi az, amiben még fejlődhetsz. Segít abban, hogy naprakészen tudj megfelelni az elvárásoknak.

További intézményeink

Archívum: 2018. június

Médiás képzés

2018. 06. 27.

Felnőtteknek, érettségi előtt állóknak és érettségizetteknek is!

Ha érdekel a filmezés, a fotózás, ha szeretsz álló- és mozgóképet alkotni, akkor nálunk a helyed. Nálunk a gyakorlati oktatás azt jelenti, hogy cégek megrendeléseit teljesítjük vagy épp a diákjaink saját fotós-filmes-design ötleteit valósítjuk meg. Nagyon kevés elméleti órád lesz, nagyon sok konkrét feladatod.

Célunk, hogy a képzési idő leteltével naprakész gyakorlati tudással, az elhelyezkedésedet segítő referenciákkal, munkaerőpiaci tapasztalatokkal és kapcsolatokkal rendelkezz, illetve segítünk egyetemi felvételire való felkészülésedben is.

Ha már nem lehetsz nappali tagozatos hallgató, akkor is várunk felnőttképzésünk keretében. A képzés elején közösen határozzuk meg egyéni utadat a célod függvényében (pl.: felvételi művészeti egyetemre, portfólió építés, kapcsolati háló kiépítése, szakmai ismeretek bővítése, stb.). Közösen határozzuk meg időbeosztásodat, vállalt feladataidat.

A képzés során felszerelést biztosítunk.

A képzés során többek között az alábbi szakmai tapasztalatokat kínáljuk neked:

  • kamerakezelési alapismeretek (DSLR gépek, kameramozgató eszközök, hangfelvétel, világosítás)
  • kompozíciós elmélet és gyakorlatok
  • dramaturgiai ismeretek
  • szinopszis, forgatókönyvírás, storyboard készítés
  • éles fotós-videós helyszíni gyakorlatok (pl. HVG Állásbörze, Rehab Critical Mass felvonulás, színházi fotós próbák)
  • stúdiófotós gyakorlat az iskolában
  • utómuka szoftverek ismerete
  • film- és fotótörténet
  • különleges gyakorlatok: stop-motion, klasszikus filmes trükkök, green box technika

Képzésünk művészeti vezetője Kresalek Dávid filmrendező.

 

HA ÉRDEKEL A KÉPZÉS, JELENTKEZZ NÁLUNK FELVÉTELI BESZÉLGETÉSRE AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

Varga Gabriella:varga.gabi [at] zoldkakas [dot] hu

telefonszáma:06/20/3648810

Médiás képzés

Filmes-fotós tanfolyam két napban. Kóstolj bele :)

Copy of Copy of IMG_0550

Ha érdekel a fotózás és a filmezés, de még nem döntötted el, szeretnél-e vele foglalkozni, ha kipróbálnád magad a gyakorlatban szórakoztató formában, gyere le kétnapos képzésünkre!

Ha épp azon gondolkodsz, hogy digitális fényképezőgépet veszel, és szeretnéd előtte kiscsoportban  kipróbálni, fotózásra és videózásra milyen módokon használható a gép.

A két nap alatt:

  1. napon kipróbálhatod a digitális fényképezőgépek használatát, kezelésüket

és végigfotózhatsz egy általatok kitalált storyboardot, vagy készíthetsz animált gifet is

  1. napon megtudhatod, mi az a Kuleshov-effektus, és mi a jelentősége a filmezésben

Belekóstolhatsz a fotózás és filmezés alapjaiba. Kipróbálhatsz több munkafázist az íráson keresztül a fotózáson és a felvételkészítésen át az utómunkáig.

Felnőttek jelentkezését is várjuk!

A két napos kurzus ára:35.000

– max.10fő

– korosztály:junior 14-17

17+  felnőtt csoport

A képzéshez eszközöket biztosítunk, de elhozhatod saját felszerelésedet is.

Gépparkunk:

  • 4K forgatásra alkalmas professzionális digitális milc gépek
  • DSLR belépő szintű gépek (750d, 600d Canon)
  • Sokféle optika
  • Világosítópark, fotó stúdió
  • Kameramozgató eszközök (slider, steady, stb..)
  • Hangrögzítő eszközök

A képzést a Zöld Kakas fotós-filmes szakképzések oktatói tartják.

Időtartam: 2×8 óra

Helyszín: Zöld Kakas Líceum

Időpont: min 6 fő érdeklődése esetén az érdeklődőkkel időpontot egyeztetünk

További részletekért keress minket:

Varga Gabriella:varga.gabi [at] zoldkakas [dot] hu      telefonszám: 06/20/3648810