• A Zöld Kakas Líceumot olyan diákok számára hoztuk létre, akik más középiskolákban nem találták a helyüket, holott megvan bennük a lehetőség, hogy érettségit tegyenek vagy akár továbbtanuljanak.

  • Az Öt Elv Iskolaszövetkezet a Zöld Kakas Program egyik intézményeként 2012-ben alakult. Célja elsősorban a diákok karrierútjának segítése, személyes gondoskodás és egyéni inkubációs program biztosítása tagjainak.

  • A Mű-Hely Líceum Alapítvány az iskolarendszerből kiszoruló fiatalok, fiatal felnőttek számára kínál középiskolai végzettség megszerzésére esélyt saját fejlesztésű személyközpontú programja keretében.

  • A ZK Programhoz kapcsolódó tudásanyag.

  • Szakképzés-szervezés.

  • NapKovi pályázatunk lényege, hogy minden diák saját mércét állítson fel maga elé, és az azon mért eredményeit jutalmazzuk. Egy diák vállalhatja a körömrágásról való leszokást éppúgy, mint hogy publikál egy verset, vagy átússza a Balatont.

  • A kompetencia-térkép egy teszt, amelynek segítségével többet tudhatsz meg magadról. Megtudhatod, miben vagy igazán jó, és mi az, amiben még fejlődhetsz. Segít abban, hogy naprakészen tudj megfelelni az elvárásoknak.

További intézményeink
Kerényi Mária

Kerényi Mária

kerenyi.mari [at] zoldkakas [dot] hu

A ZK egyik alapítója vagyok. Mindig elmondom, most sem hagyom ki: Ha valaki nekem ezelőtt huszonévvel elmeséli, mennyi macerával jár egy iskola megcsinálása, sosem kezdtem volna bele, pedig az nagy kár lenne. Ugyanis azt gondolom, jó, hogy van Zöld Kakas. Bizton állíthatom, hogy iskolát csinálni van olyan izgalmas kaland, mint világgá menni, pedig most szeptemberben megjártam a Himaláját is. Vezetőként igyekszem magam feleslegessé tenni. Dolog azért így is akad elég. Ahhoz, hogy a mindennapok békében teljenek, hogy az új kezdeményezések megkapják a szükséges támogatást, jó sok háttérmunka szükséges. Időnként még beugrom helyettesíteni egy-egy magyarórát és ilyenkor mindig rácsodálkozom, milyen jó is ez. Ami ebben a tanévben új életre kelt: a Kölyök Klub! A hozzánk járó és más tehetséggondozó programban részt vevő különleges kicsikkel foglalkozom a mi különleges nagy diákjaink segítségével. Tapasztalatom szerint a kicsik és a nagyok együtt remek csapatot alkotnak és jól tudnak együtt dolgozni, én meg gyönyörködöm bennük. Mindezt pedig a jóga ürügyén tesszük. Szóval ez a tanév sem uncsi, pedig már több, minthúsz éve nyomjuk!